>>vissza<<


Szabad Föld, 2003. február 7.
A Misztrál Ösvényén

Dsida Jenő, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tompa Mihály, József Attila, Federico Garcia Lorca , Thándor Márk, Mécs László és Zilahy Krisztián megzenésített versei hallhatók a Misztrál együttes legújabb lemezén. A három fiatalember, Heinzinger Miklós, Tóbisz Tamás és Török Máté azon az ösvényen halad, amelyet például a Kaláka taposott előttük. A zenekar fő célja érzések, gondolatok, hangulatok kifejezése, versek népszerűsítése zene segítségével, akusztikus hangszerelésben. Dalaikban a történelem, a hagyomány ötvöződik egy különleges, gyökereiben magyar, mégis modern dallamvilággal. A szöveget mindig klasszikus költők szolgáltatják, néha népdalokat is feldolgoznak. Az együttes öt évvel ezelőtt alakult. A fiúk középiskolai tanulmányik befejezése után a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikásének előadóművész-képző iskola hallgatói lettek, és olyan neves tanáraik voltak, mint a Kalákából jól ismert Huzella Péter és Radványi Balázs.
A költők gondolatait tolmácsoló fiatalok kitűnő zenészek, kellemes énekhangjuk van, s olyan hangulatos hangszereken játszanak, mint a furulya, a klarinét, a gitár, a mandolin, a cselló, az okkarina és különféle ütőhangszerek. Rendszeresen fellépnek, állandó helyük a Petőfi Művelődési Ház, több meghívást kaptak már Erdélybe, a Felvidékre és Kárpátaljára, sőt Amerikában élő magyaroknak is zenéltek San Fransisco é Los Angeles környékén. Miután több jelentős díjat is nyertek hazai folkfesztiválokon, 2000-ben jelent meg első lemezük Ébredés címmel. A tavalyi év újabb fordulatot hozott az együttes életében: megrendezték az első Misztrál fesztivált Nagymaroson, és kiadták második albumukat Ösvény címmel. A dalokat hallgatva oázisban érezzük magunkat a hanghordozók sivatagában.
 
>>vissza<<