VERSEK

Vadócba rózsát oltok,... I A királyfi három bánata I
Vissza a "versek" oldalhoz I Vissza a "hangzó" oldalhoz

Mécs László

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld

Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólben pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.

Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a fészemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,
bakkancsa és kabátja dróttal van összezárva.

A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
"Vadócba rózsát oltok, hogy sezbb legyen a föld!"

Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.

Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
---Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését... a földet letarolták...
fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Testvéri szánalomból a szívem rádorombo:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Vadócba rózsát oltok,... I A királyfi három bánata I
Vissza a "versek" oldalhoz I Vissza a "hangzó" oldalhoz

A királyfi három bánata
(részlet)

Amikor születtem nem jeleztek nagyot
Messiás-mutató különös csillagok,
Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

Isten tudja honnan, palástot kerített,
Aranyos palástot vállamra terített,
Fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
Ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
Mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
Mert az édes anyám izent a köveknek,
Szíve ment előttem követnek.

Amíg Ő van, vígan élném a világom,
Nem hiányzik nekem semmi a világon,
Három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
Egymást a sok ember, a sok-sok királyfi
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni.

A másik bánatom: hogyha Ő majd holtan
Fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
Senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
Minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
Kamatnak is kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
S ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
Az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden színmézét átadom,
Az Ő édességét meg nem hálálhatom,
Ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Vadócba rózsát oltok,... I A királyfi három bánata I
Vissza a "versek" oldalhoz I Vissza a "hangzó" oldalhoz

VERSEK